Momentum vizió


"Momentum – Vízió az öt ügyről

 Esély – Teljesítmény – Nemzet

A Momentum megalakulásakor öt ügyet tűzött a zászlójára. Ezen területek rendszerszintű problémái mindenkit érintenek az országban, sikerességük regionális vezető szerepünk feltétele. Mégsem foglalkozik velük érdemben sem a kormány, sem az ellenzéki pártok.

Az öt ügy:

Egészségügy

Oktatás

Megélhetés

Lakhatás

Országos infrastruktúra

A célunk, hogy valódi társadalmi párbeszéd után közösen, szakértők és a civil társadalom bevonásával, megoldásokat találjunk. Az öt ügyről szóló elképzeléseinket egymás után hozzuk nyilvánosságra, kezdve az egészségüggyel.

Az elmúlt 27 év politikája a beteljesületlen álmokról szólt. Magyarország – a kormány állításaival ellentétben – évről évre egyre rosszabbul teljesít. A Momentum Magyarországán mindannyian felelős és sikeres magyarnak érezhetjük magunkat. Senkit sem hagyunk magára, és teljesítményével bárkinek esélye van kiemelkedni. Feladatunk, hogy Magyarországot végre a 21. századba vezessük és olyan társadalmat építsünk, amelyet nem ideológiai harcok osztanak meg, hanem közös célok tartanak össze."

 

Hát ezek a liberálisok megint feltalálták a spanyolviaszt!

 

Az Orbán kormány intézkedései:

 

Egészségügy:

folyamatos béremelések kezdődtek,

több száz milliárdot költöttek a vidéki kórházak felújítására.

(ja, a vidék nem számít, tudjuk a kismécstől)

 

Oktatás:

folyamatosan próbálják elérni, hogy az ország minden területén egységes magas színvonalú oktatás legyen.

(ne csak a budapesti elitnek legyen jó, nekik...)

persze vannak kisebb-nagyobb hibák, de az irány, az jó.

 

Megélhetés:

rezsicsökkentés, gyerekek utáni adókedvezmény,

iskolai ingyen tankönyv és ebéd, minimálbér emelés.

 

Lakhatás:

Csok, lakásépítés támogatások.

 Országos infrastruktúra:

Folyamatosan építik, fejlesztenek minden infrastruktúrát az országban.

 

„Szakértők, és a civil társadalom bevonásával”, jézusom, mindig ugyan azok a soros bérencek kerülnek elő, mert csak akkor van „valódi társadalmi párbeszéd”, ha az Ő liberális elvtársaik vesznek részt benne.

 

A kérdés, mit is akar a momentum? Ez a víziójuk, nem túl eredeti gondolat, miután az Orbán kormány folyamatosan ezeken az ügyeken dolgozik.

A bal-liberáis oldal mindig csak beszél róluk, főleg választások előtt, aztán meg finoman szólva is tojik az emberekre. Úgy látszik, az ifi balosok sem túl kreatívak, olyanok, mint a szüleik a régiek. Nem esik messze az alma a fájától.

„A kormány évről-évre rosszabbul teljesít” ja igen tudjuk, megyünk a szakadék felé már hat éve.

„Nem ideológia, hanem a közös célok”, ja, az ő céljaik, mert másban nem tudnak gondolkodni.

A bölcsek köve náluk van, ezt tudjuk!!!

Hát ha csak ennyi, akkor nem kell aggódni a Nemzeti oldalnak, a jobb oldalnak.

Maximum arra lesznek jók, hogy szétverjék a maradék baloldali ellenzéket az mszp-től a dk-ig.

Aztán lehet, hogy igazándiból pont ez a cél,a mesterterv a Liberális megmondó emberek víziója!? Nem sokára megtudjuk!

"Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,
Meddig a szem ellát puszta földön, égen;
Szörnyű vendégoldal reng araszos vállán,
Pedig még legénytoll sem pehelyzik állán.
Széles országútra messze, messze bámul,
Mintha más mezőkre vágyna e határrul;
Azt hinné az ember: élő tilalomfa,
Ütve ,általútnál' egy csekély halomba.

Szép öcsém, miért állsz ott a nap tüzében?

Ládd, a többi horkol boglya hűvösében;
Nyelvel a kuvasz is földre hengeredve,
A világért sincs most egerészni kedve:
Vagy sohasem láttál olyan forgó szelet,
Mint az, aki mindjárt megbirkózik veled,
És az útat nyalja sebesen haladva,
Mintha füstokádó nagy kémény szaladna?"

(idézet: Arany János: Toldi)

 

 

 

Momentum letrejotte2017.02.25. 10:25

Megalakulás2017.02.24. 18:50

Momentum vizió2017.03.06. 06:15

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?