Kommunizmus aldozatai emleknap


Világszerte több mint 100 millió áldozatot követeltek a kommunista rendszerek, amelyek országok, nemzedékek életesélyét csorbították, jövőjét keserítették meg – emlékeztetett pénteken az Országgyűlés elnöke a Gulag sárospataki áldozatainak tiszteletére állított emléktábla avatásá.

Kövér László úgy fogalmazott: a kommunizmusban megnyilvánult istentelenség és embertelenség más néven és más formában napjainkban, a XXI. században is bármikor visszalopakodhat.

– Annak érdekében, hogy ezt „megakadályozzuk, mindannyiunknak emlékeznünk, emlékeztetnünk és cselekednünk” kell – tette hozzá.

A borzalmak forrása a kommunizmus esetében ugyanaz, mint a többi önkényuralmi, totalitárius rendszerében: az, hogy az embert nem személyiségnek tartják, hanem eszköznek, „mennyiségnek és nem minőségnek” – erre pedig már Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mutatott rá Kispesten, a málenkij robotra elhurcoltak emlékművének felavatásakor.

Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke a szovjet hatóságok által 1947-ben elhurcolt Kovács Béla FKGP-titkár szobránál tartott megemlékezésen vett részt, ahol a kommunizmus bűneinek, az egykori kisgazda vezető tragédiájának felidézése mellett a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta.

Ugyancsak egy fővárosi rendezvényen szólalt fel Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének elnöke, aki szerint az állam az emléknappal ledöntötte a hallgatás falát.

Az utóbbi években jelentősen bővült a Rákosi- és Kádár-korról szóló ismeretanyag, kutatnivaló azonban még bőven van. Akkor kaphatunk reális és hiteles képet múltunkról, ha helyi, városi, járási, megyei szinten is sikerül feldolgozni az 1945–1990 közötti időszak történelmét – jelentette ki Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja egy szegedi konferencia előtt az újságíróknak.

Balog Zoltán, a humán tárca vezetője az M1 reggeli műsorában megismételte csütörtöki bejelentését, amely szerint hatvan százalékkal emeli a kormány mindazok nyugdíját, akik megjárták, megszenvedték a Gulag poklait az egykori Szovjetunió­ban. Mintegy 60 ezer embert érint a rehabilitációs kárpótlási nyugdíj-kiegészítés.

A megemlékezések a hét végén is folytatódnak. A Nemzeti Örökség Intézete ma rendezi meg az áldozatok előtt tisztelgő rendezvényét, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök tart beszédet, de felszólal Boross Péter, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke is.

Ugyancsak szombaton adják át a 2017. évi Parma fidei – Hit pajzsa díjat.

https://mami.blogstar.hu/./pages/mami/contents/blog/34497/pics/lead_800x600.jpg
 

Momentum letrejotte2017.02.25. 10:25

Megalakulás2017.02.24. 18:50

Momentum vizió2017.03.06. 06:15

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?